Tésztaillat, Aperol és nevetés – Így zajlik egy igazi olasz főzőest Budapesten

Egy falat Toszkána – a belváros szívében

Az olasz főzőestek mindig különleges helyet foglalnak el a szívemben, de van, amikor még én is meglepődöm, milyen sokat tud adni egy-egy ilyen este – nemcsak azoknak, akik részt vesznek, hanem nekem is. A legutóbbi, amit csak egyszerűen „Az igazi tésztanap”-ként emlegetünk, pont ilyen volt.

Már napokkal előtte éreztem azt a jóleső izgatottságot. Tudtam, hogy valami készül, ami nem csak a tésztáról fog szólni. Persze mindig a házi, friss tészta elkészítése a főszereplő, de az igazán fontos dolgok valahogy mégis a sodrófán túl történnek. A mosolyokban, a nevetésekben, a „jaj, ezt elrontottam, de sebaj!” pillanatokban, és abban, amikor valaki először érzi, hogy „ezt tényleg én csináltam!”

Kézzel gyúrt élmény

Ha tésztát főzünk, azt általában szeretetből tesszük. De ha tésztát gyúrunk… na az már valami egészen más! Ott nemcsak az ízekről, hanem a mozdulatokról, a ritmusról, a liszt illatáról, a színek játékáról és a közösen eltöltött időről is szó van.

Az este egy hűsítő Aperol Spritz-cel indult – hogy kicsit lelassuljunk, áthangolódjunk a nap tempójáról a tészta nyelvére. Amíg kortyolgattunk, vendégváró kenegetős is került az asztalra – házi pirítóssal, mert minden könnyebben megy, ha a hasunk már nem teljesen üres.

Ezután röviden meséltem a résztvevőknek az olasz tészták világáról – farfalle, pappardelle, rigatoni, ravioli, bucatini… Csak hogy legyen némi rálátásunk arra a kb. 350 tésztafajtára és 1300 elnevezésre, amikkel egy olasz konyhában találkozhatunk. És persze megosztottam egy-két kis sztorit is: például hogy a spaghettinek nemcsak mérete, hanem neve is régiónként változhat – spaghettini, spaghettone… mintha egy egész család élne a kamrában.

Kétféle liszttel dolgoztunk az este során – tipo 00-val és semolával –, hogy a résztvevők érezzék a különbséget. A kezek hamar lisztesek lettek, de a hangulat egyre felszabadultabb. Mindenki megállíthatatlanul gyúrt, nyújtott, töltött, és közben rengeteget nevettünk.

Az első fogásunk egy szemet gyönyörködtető céklás canelloni volt: a tésztát ciklámenre festettük, majd vargányagombás burgonyatöltelékkel töltöttük meg. A tetejére besamel, parmezán, pirított mogyoró és petrezselyem került. Illatra is, látványra is igazi ünnep volt.

Ezután jött a szívem csücske, egy olyan technika, amit még Viareggioban tanultam: a mintázott pappardelle. Friss petrezselyemleveleket fektettünk a tésztába, majd a gép segítségével ezek a fűszernövények belepréselődtek a tésztába, így gyönyörű, festett hatású csíkokat kaptunk. A pappardellére aztán 5 dolog került, mert az egyszerű a legnagyszerűbb: fokhagymás vaj, zsálya, datolyaparadicsom, pirított bacon és egy nagy adag parmezán. Ez volt a pont, amikor egy pillanatra mindenki elhallgatott – csak az ízek beszéltek.

A harmadik főétel egy lilaburgonyás gnocchi volt sajtszósszal, amit semola lisztből készítettünk. A színek annyira lenyűgözőek voltak, hogy a telefonok szinte maguktól kerültek elő. Friss fűszernövényekkel tálaltuk – a bazsalikom illata betöltötte a teret.

És végül, mert desszert nélkül nincs olasz este, csokoládés pohárkrém érkezett az asztalra amarena meggyel – a legtöbben azt mondták, hogy ezzel lettek végérvényesen olasz gasztrorajongók.

Az est során – ahogy mindig – az alapanyagok jó része Olaszországból érkezett. Szeretem, amikor az illatok, a színek, az ízek és a történetek találkoznak a konyhában. És ilyenkor mindig megállapítom: nem is annyira a receptek a fontosak, hanem az az energia, amit együtt hozunk létre.

Egy pohár bor, egy közös asztal, és egy csipetnyi Dolce Vita

Miközben a tészták a konyhában sültek-főttek, mi átvonultunk az asztalhoz. És ez az a pillanat, amit mindig várok. Amikor előkerül egy pohár bor, és hirtelen mindenki elfelejti, hogy ma még e-maileket írt, telefonált, vagy dugóban ült. Ilyenkor már csak az ízek maradnak, meg a történetek. Ki honnan jött, miért érdeklődik az olasz konyha iránt, ki mit főz otthon, ki mikor járt Toszkánában, vagy éppen most tervez oda utazni.

A vacsora alatt néhányan először kóstoltak házi gyúrt tésztát – és láttam rajtuk a meglepődést. Mert igen, érezhető a különbség. Nem csak állagban, nem csak ízben – hanem abban, hogy ebben a tésztában már benne van a nevetés, a koncentráció, a közösség.

Az olasz főzőest – sokkal több, mint főzés

Amikor a végén valaki azt mondta: „Ez sokkal többet adott, mint gondoltam!”, akkor csak mosolyogtam. Mert pontosan ez a célom minden egyes olasz főzőest során. Hogy elvigyünk valamit magunkkal – egy ízt, egy érzést, egy pillanatot, amit majd újra előhívhatunk otthon, amikor mi magunk gyúrunk tésztát.

És hogy elinduljon bennünk valami. Egy vágy a lassabb, teljesebb pillanatokra. Egy kis darabka Itália – a lelkünkben.

Tipp, ha még nem voltál ilyen programon:

Viki Főzőkurzusok oldalán mindig elérhetők az aktuális főzőestek időpontjai.

Ha szeretnél elmerülni az olasz életérzésben, megfogni a tésztát, amit te készítettél és egy asztalnál ülni olyan emberekkel, akik ugyanúgy vágynak egy kis dolce vita-ra – akkor a következő olasz főzőest neked szól.

Címkék: Borganika, Olasz ételek, Olasz főzőestek, Olasz gasztronómia